Faceți căutări pe acest blog

marți, 5 decembrie 2017

Nagyszentmiklós, Nakó kastély

A Nakó név eredeti alakjának, a „Nakosz”-nak jelentése: dússzakállú. A család ősei Makedóniából Havasalfödre költöztek, majd innen vándoroltak Dél-Erdélybe. Nákó Kristóf 1781-ben uradalmat vett a Bánátban (Nagyszentmiklóst és Szentmarját, ahol gyapottermelésbe kezdett), s magyar nemességet szerzett. Fia, Nákó Sándor 1816-ban grófi rangot kapott. Ennek Kálmán nevű fia császári belső titkos tanácsos, kamarás, a magyar főrendiház örökös tagja.Gróf Nákó Kálmán felesége, bodbai Gyertyánffy Berta császári és királyi palotahölgy és zongoraművész. A nagyszentmiklósi kastélyt gróf Nákó Kálmán építette 1862-64-ben, amelynek tervezöje Ybl Miklós volt, aztán 1892-ben, egy gyökeres átalakítást követően nyerte el mai formáját. Egy régi udvarház helyére epült, amelynek 60 szobája volt, de sajnos pincéje nem, csak egy kis verem az épület közepén, amelyhez iroda és tiszttartói lakás tartozott. Az új kastély neoklasszikus stílust sugal és az épület építésében megtalálható a tizenkilencedik századi romantika amely röviden bemutatja korábbi mesterének szenvedélyét egy kevésbé pragmatikus múlttal, lovagokkal, kalandorokkal és kurtizánokkal. Az épület hozzávetöleg négyzetes fötömbje egyemeletes, ahhoz csatlakozó szárnya földszintes. A kastély magasságát a földből kiemelkedő alagsora jóformán még egy szinttel megnöveli. A főhomlokzatot nyolcszögletű, négyszintes bástyaszerű középkori torony uralja. A kastély jobb oldalán vaskos, elkeskenyedö pillérű, félköríves nyílású portán keresztül közelíthető meg a föbejárat. . A részben félköríves, részben egyenes záródású ablakokat egyenes szemöldökpárkányok, falsávok és osztópárkányok foglalják rendszerbe. A hátsó oldalon lépcsöfeljárós terasz van ,amely az akkori divat szerint a kastélyból rálátást ejtett a gyönyörü parkra. A legenda szerint az okkultizmus miatt van a kastélynak pontosan 99 szobája. Akkoriban a kastély hátsó homlokzat elött virágágyásokkal kialakított díszkert helyezkedett el. A belső részt tájképi kialakítású parkrész követte egzotikus fákkal és díszcserjékkel, melyben a kis Aranka patak kanyargott. A kastély belső tereiben a századforduló körül gazdag műkincs és elsősorban festménygyűjtemény volt található. A kastély valóságos múzeum volt. Akkoriban egy nagyon értékes kb. 5000 kötetes könyvtár volt, egy Cinquecento-oltár. Az úri szalonban Franz Ádám festménye, gróf Nákó Kálmánné szül. Bobdai Gyertyánffy Berta, kiváló művésznő festménye, továbbá Franz Ádámnak a Schwarzau kastély kertjében gróf Nákó Kálmánnéról festett lovasképe. Lenbach mester festménye, Schrottsberg festménye. Faragott és berakott németalföldi szekrények. A hires nagyszentmiklósi avar lelet másolatai. Velenczéböől származó Carducci-szobor. Kreehuber-féle családi képek, Blaas lovasképe és Pettenkofen néhány eredeti rajza. A vadász-szobában láthatók voltak a gróf első afrikai útjáról hozott vadászati trofeumok. A férfi hálószobában egy Lenbach-kép, Maurini Marogenes dogenak 1444-ből származó képe és spanyol és olasz mesterek festményei, 1688-ból való, két Mária Terézia korabeli és egy XV. századbeli sekrestyés szekrény. A női hálószobában: delfti gazdag porczellángyűjtemény, több régi értékes berakott szekrény, Blaas, gróf Nákó Berta, Schrottsberg festményei, érdekes, régi ékszerkazetta és benne Wagner Richárd, Liszt Ferencz, Széchenyi István, Deák Ferencz, Jókai Mór, Mayerbeer Lenbach,Rossi, Prokesch-Osten és más, nevezetes férfiak eredeti levelei. A fogadóteremben ezüstbĘl vert,ónémet ötvösmunkák, régi bronzok, faragott és berakott régi szekrények, XV. századbeli festök másolatai, Ammerling Frigyes festménye stb. Az ebédlĘben ójapán porczellán-gyújtemény,Neugebauer és gróf Nákó Kálmán festményei és néhány Rembrandt és Tizian-másolat s így tovább, a többi helyiségekben is. Az épületben hajdan őrzött felbecsülhetetlen képző- és iparművészeti értékek emlékét már csak az emeleti szint helyenként megmaradt kőpadlója és néhány terem faragott márvány kandalló őrzi. A második világháborút követően az épületben volt már hadianyagraktár, traktorista iskola, Bartók Béla emlékmúzeum és úttörőház. Jelenleg a város művelődési otthonaként funkcionál.

Niciun comentariu:

Trimiteți un comentariu