Lórántfalva, Lipthay-kúria

II.Lipót császár, 1792-ben donációként adja a települést Lipthay Antal tábornoknak a a törökkel Újpalánknál vívott ütközetben tanúsított érdemeiért. A késıbbiekben a napóleoni háborúk útán itt épített magának kúriát. Fia, báró Lipthay Frigyes szép fasorokkal ütette be birtokát és 1819-ben nagyszerő angolkertet telepített a kúria köré. A klasszicista stílusú kúria a település fő utcáján áll, három egyszintes épületből áll. A két szélső rész téglalap alaprajzú, a központi rész hossztengelyében, az utca felől rizalit található, a kert felé portikusszal néz. A Lipthay család jelentıs érdemeket szerzett a vidék mezıgazdaságának modernizálásában. Nem véletlen, hogy az államosítást követıen mezıgazdasági kutató intézetet telepítettek a kastélyba, mely mind a mai napig mostoha gazdája az épületegyüttesnek. A kúria utolsó ura báró kisfaludi és lubellei Lipthay Béla volt, hires lepidopterológus, entomológus, muzeológus, ősbotanikus. A birtok apáról fiúra szállt, Lipthay Béla is édesapjától örökölte, annak 1917-ben bekövetkezett halála után. Lovrin előbb szerb, majd román megszállás alá került. A földreform eredményeként jelentősen lecsökkentették a magyar birtokosok területét. Lótenyésztésbe fogott, keményítőgyárat létesített, amit később konzervgyárrá alakított át. A vállalkozások, és a gazdálkodás mellett folytatta rovartani munkásságát is. Három gyermeke is itt született. Az 1930-as években a Lipthay családnak egyre kilátástalanabbá vált a helyzete Romániában. A közelgő második világháború miatt is, a gazdasági helyzet, a gyermekek iskoláztatása, a magyarországi rokonsággal való kapcsolattartás is egyre nehezebbé vált. Mindez a háború kitörése után még rosszabb lett. A kastélyukban román- és német tisztek voltak elszállásolva, Lipthay Bélát katonai szolgálatra hívták be. Rengeteg engedély megszerzése után sikerült elintézni a leszerelését, eladni a konzervgyárat és a családi kastélyt, elcserélni a lovrini birtokot. A birtokcsere sajógalgóczi Galgóczi Sándor magyar királyi (1920-tól román királyi) ezredessel történt, aki ősei révén bánáti gyökerekkel rendelkezett és birtokai voltak Dél-Magyarországon, Szarvason. Abban az időben a birtokcsere nagyon nehéz volt, végül a minisztérium nem engedélyezte, hogy Galgóczi feleségének, gróf Bolza Máriának a birtokhoz tartozó családi kastélyába költözzenek. Így csak birtokuk lett, lakhelyük nem, ezért megvásárolták egymillió aranypengőért, az eladó szécsényi kastélyt. A vagonokba rakott ingóságaik között ott volt, a már akkor 40.000 darabos lepkegyűjteménye is. A szécsényi Forgách kastélyt vették meg, de alig költöztek be, a harcok hihetetlen gyorsasággal érték el jelenlegi lakhelyüket. A helyiek és a menekültek tömegesen kértek védelmet a kastélyuk pincéjébe a bombázások elől. Mindenkit, több mint 300 embert fogadtak be és élelmeztek. A visszavonuló német csapatok fel akarták robbantani a szécsényi malmot, teljes lisztkészletével, amit Lipthay Béla akadályozott meg intézkedéseivel. megszálló szovjet csapatok elismerték a háború alatt tanúsított erőfeszítéseit, a többször elkobzott bútoraikat, könyveiket visszaszállították, a kivonulásuk után pedig még néhány tiszt egy ideig védelmezte is családjukat az esetleges visszaélésektől. A háború befejeződése után, a szécsényi 80 holdas kis birtokán intenzív kertészeti gazdálkodásba fogott, pár megmaradt lovával, de az államosítás után ez lehetetlenné vált. Ekkor a kastély pincéjében gombatermesztésbe kezdett. A megélhetésük nagyon nehézzé vált. A kastély adójaként óriási összeget fizettek velük, amit egy ideig a szarvasi kastély eladásából megmaradt pénzből, eladott értéktárgyakból, műtárgyakból, könyvekből fedeztek. Később már a külföldi rokonok által küldött csomagokból tartották fent magukat. Lipthay Béla nyugdíjas éveiben is dolgozott a gyarmati múzeumban, de hetven év fölött a sok különféle munka, (őslénytan, kiállítások, látogatók), már fárasztották, egészsége is megromlott. 1972-ben, a szécsényi kastély felújításának a megkezdésekor egy műemléki bizottság kiköltöztette őket, a Kossuth utcába, egy többlakásos ház egyik kétszobás lakásába, pedig korábban lakhatási engedélyt kaptak. Nem sokkal ezután kórházba került, innen már az új lakásukba tért vissza. Egy évet sem tölthetett azonban itt, mert 1973. november 7-én rosszul lett, kórházba szállították, ahonnan pár hónap múlva hazatért (1974. március 8-án), de már nem lett jobban, pár nappal később, március 16-án elhunyt.